Remény szárnyán | hölgy a kertben festmény

Festőművészként ez a kép egy mély, átformáló erejű belső utazás gyümölcse: a sötétségből a fénybe, a kétségbeesésből a megnyugvásba való átmenet lenyomata. Amikor megszületett bennem az alkotás vágya, a világjárvány nehéz és bizonytalan időszaka állt mögöttünk, amikor a bezártság és a világ terhei mindannyiunk lelkét megpróbálták. Ahogy a járvány a vége felé közeledett, a szívemben elemi erővel, szinte megállíthatatlanul ébredt életre a remény. Ez az új valóság már azelőtt megszületett és kiteljesedett a bensőmben, mielőtt a külvilágban szétoszlottak volna az árnyak; biztosan tudtam, hogy eljön a vége, és ezt a belső bizonyosságot, ezt a mindent átvilágító erőt színekbe és fényekbe kellett öntenem, még mielőtt a világ újra kinyílt volna. A kompozíció minden egyes részlete ezt az újjászületést meséli el. A fehéruhás hölgy a tisztaságot, a belső csendet jelképezi, míg a halvány rózsaszínű, széles karimájú kalap lágyan árnyékolja az arcát, védelmet nyújtva a múlt viharai és a világjárvány nehézségei után, miközben már a jövő felé tekint. A kerekasztalt díszítő, pasztell rózsaszín és sárga virágos, akvarellszerű terítő könnyed légiességgel megfestett szirmai azt a finom szépséget szimbolizálják, amely a legnehezebb idők után is képes újra kisarjadni — ez a terítő maga a lélek virágzása, ahol a megpróbáltatások feloldódnak, és helyüket átveszi a gyengédség és a harmónia. A mögötte elterülő dús növényzet a természet örök megújulását és az élet megtörhetetlen erejét hordozza, a lombok közül átszűrődő, simogató fények pedig azt a bizonyosságot sugározzák, hogy a próbatételek véget értek, s a legértékesebb kincs mindvégig ott rejtőzött a szívben. A Remény szárnyán nem csupán egy festmény — ez egy csendes hitvallás arról, hogy a nehéz időszakok feloszlóban vannak, a lelkünk megszabadul a terheitől, és készen áll arra, hogy felemelkedjen az új, fényesebb valóságba.